Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Édes Anna

2016.02.20

            Kosztolányi Dezső prózaíró tevékenysége az 1920-as években élte virágkorát. Ekkor írta a Pacsirtát, az Aranysárkányt és az Édes Annát. Utóbbi 1926-ban jelent meg a Nyugatban folytatásokban.

            Az író tájékozott volt korának pszichológiájában, ismerte Freud tanításait, a pszichoanalízist és Ferenczi Sándor munkásságát. Ezeket az ismereteket regényeiben is felhasználta.

            A 20. század elejére a regény műfaja nagy változásokon ment át. Jellemző a befelé fordulás, a lélektaniság erősödése, a tudat és a tudattalan hatásának megjelenítése, a hagyományos cselekménymesélés visszaszorítása. A szerzők már nem kívülről láttatják szereplőiket, hanem gondolataikat, a lelkükben végbemenő folyamatokat vizsgálják.

            Az Édes Anna témája egy borzalmas kettős gyilkosság, melyet egy cseléd követ el gazdái ellen. Műfaja mégsem bűnügyi regény. Az író nem az emberölést állítja a középpontba, hanem azokat a rejtve maradt, megfejthetetlen és fölfedhetetlen lelki erőket, azt a belső kényszert, ami miatt a címszereplőnek feltétlenül, szükségszerűen meg kellett tennie, amit tett. Ezért beszélhetünk lélektani regényről.

 

            A regény cselekménye a kommün bukásának napján, 1919. július 31-én indul. A műben kirajzolódnak Kosztolányi nézetei, de ironikusan szemléli mind a közelmúlt, mind az elbeszélés jelenének eseményeit. Ez a mindenkori politikát elutasító szemléletmód bizonyítja, hogy Kosztolányi nem társadalmi regényt írt, nem társadalmi kérdésekkel akart foglalkozni, hanem emberi sorskérdéseket vet fel: a kiszolgáltatottság, az egymás iránti közömbösség, az emberi részvét és szánalom hiányának nagy problémáit, s ezekhez csak külső keretként használja fel az úr-szolga viszonyt a korban divatosnak számító cselédtörténetben.

            A cselekmény spirálisan halad előre, de a külső tények közül csak azokra tér ki az elbeszélés, amelyek Anna belső átalakulására befolyással vannak. A regény első részében (1-6. fejezet) megismerjük a helyszínt és a kezdő szituációt. Vizyné elégedetlen cselédjével és Ficsor, a házmester felajánlja neki, hogy új lányt szerez. A 7-10. fejezetig Anna beilleszkedését, majd a 11-14. fejezetben a Jancsival való kalandját követhetjük nyomon. Ezután Anna menekülni szeretne, de lehetőségei meghiúsulnak és bekövetkezik a katasztrófa. Az utolsó fejezetek az ítélethozatalt és a történet lezárását tartalmazzák.

            Édes Anna nyolc hónapot töltött a Vizy családnál, ez az időszak a szenvedések kálváriáját jelentette a főszereplőnek. Anna érzékeny, minden durvaságtól visszariadó lélek volt, aki még egy csirkét sem tudott megölni. Kosztolányi főhősét alig beszélteti: belső érzéseit nem tudja szavakba önteni. Együgyüségéből, iskolázatlanságából, paraszti mivoltából következik, hogy érzékenységének reakciói az ösztönök szintjén játszódnak le, s bemutatásában különös hangsúlyt kapott a szaglás. Egyre jobban irtózott valamitől, de hogy mitől, azt magának sem tudta megmondani. Csak az ösztöne, a szaglása tiltakozott egyre erőteljesebben.  

            Ahhoz, hogy mintacseléd lehessen, Annának fel kellett adnia emberségét. Vizyék a maguk módján szerették, jól bántak vele, büszkélkedtek Annával. Csak éppen embernek nem tekintették, hanem hibátlanul robotoló gépnek. Vizyné teljesen elszakította Annát a külvilágtól, magánéletébe is állandóan beleszólt. A külső szemlélő számára a szótlan engedelmesség beletörődésnek látszik, pedig Anna csak látszólag idomult engedelmes eszközzé, valójában érzékeny emberként szenvedett. A kellemetlen ingerekre bezárkózással válaszolt. A munkába és a magányba menekült.

            Kosztolányi nem analizálja Annát, nem boncolgatja a lelkét. A lelki rombolást a freudizmus eredményeit felhasználva mutatja be. Kisebb-nagyobb, az adott pillanatban még jelentéktelennek látszó sérelmeken át vezet az út a tudattalan lelki robbanásig.

            Vizyné elvette Anna önállóságát, önbecsülését. A nő beidomítása sikerült. Anna megváltozott: arca megcsúnyult, hullott a haja, megfáradt, elzsibbadt benne valami. Szeretetigényének természetes ösztöne játszott szerepet abban, hogy odaadta magát Patikárius Jancsinak. Ettől kezdve egyre furcsábban viselkedett, döntésképtelen és befolyásolható lett. Az érintetlen, tiszta lány várta, remélte a szerelem folytatását, de Jancsi csak élvezeti cikket látott benne. Lassan, fokról fokra ment végbe Anna egykori szép lelkének megtörése.

            Fontos epizód Anna látogatása régi gazdáinál, ahol a gyerek mellett dolgozott. A szeretet motívuma egyedül itt jelenik meg tisztán és igazan. Az Anna által olyan nagyon szeretett Bandika azonban már meg sem ismerte.

            Az író tudatosan szerkesztette művét, ezt részletről részletre nyomon követhetjük. Az évszak tükrözi a lelket. Karácsony van, hideg tél. Anna házassági ajánlatot kap a kéményseprőtől, aki kedves hozzá és biztonságot adhatna neki. Vizyné azonban érzelmileg zsarolja a felmondani készülő lányt. Az asszony betegsége maradásra bírja Annát.

            A sok-sok bántás, sérelem, a magzatelhajtástól való iszony és a szerelmi csalódás, majd végül az árulás billenthette ki Annát addigi lelki fásultságából. Itt telik be a pohár, itt már elviselhetetlen a fájdalom, a megaláztatás. A végletekig jó cselédről csak Moviszter mondja: „Nem jó a túl jó cseléd, legyen olyan, mint a többi, jó is meg rossz is.” Az a feszültség, ami felgyülemlett Annában, a gyilkosság pillanatában óriási erővel tör elő. A fájdalom kiárad, ront és rombol a gyilkos düh. Freud szerint az agresszivitásban a katarzis élménye feloldást jelent, tehát a rengeteg elfojtott agresszió robbanáshoz vezethet. Anna esetében is ez a fájdalom tört elő a mélyből és kezdett pusztítani. Érdekes, hogy Anna végső lelki sértését a Patikárius Jancsi által okozott szerelmi árulás okozta, a nő mégis Vizyéket öli meg és ez az, ami összekuszálja a regényben az ok-okozat közötti szálakat.

            Anna cselekedetei a gyilkosság után meglepőek, riasztóak. Talán tudja, érzi, hogy a tett következményeit vállalni kell. Mást nem tehet, vár.

            A kettős gyilkosság felfedezése után a bűnügyi bizottság tagjai is elborzadtak, minden arcon döbbenet ült. A miértet szeretné felderíteni a bíróság, de képtelenek rá. Az elnök sejtette, hogy „itt lehet valami, egy titok, melyet közülünk senki sem tud, talán maga a vádlott sem”. A tárgyaláson mindenki Anna ellen vallott, egyedül Moviszter, az orvos kiáltotta ki az igazságot, hogy embertelenül bántak a lánnyal. Moviszter a mű fontos szereplője, ő az író szócsöve.

Annát végül bűnösnek találják és tizenöt év fegyházra ítélik.

            Az író nem foglal állást Anna bűnössége vagy ártatlansága mellett. Az igazi büntetés Anna számára emberi mivoltának elvesztése és „megőrülése”. Egy ember lelkének megtörésére és emberi létének semmibevételére senkinek sincs joga, akár úr, akár szolga.

            A regény tanulsága, hogy az emberi bajokra nincs intézményes megoldás. Egyetlen megoldás az irgalom, a szeretet: „csak emberség van, csak jóság van, csak egyéni szeretet van, és a gyilkosságnál is nagyobb bűn, ha valaki embertelen, ha valaki durva, ha valaki fennhéjázó, amiért egy kés se elég megtorlás.”