Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Radnóti eklogái

2016.01.03

Radnóti Miklós eklogái

Radnóti Miklós lírájának, sőt életének tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. Költői stílusa 1928 és 1944 között jelentős mértékben átalakult: az avantgarde hatásokat tükröző szabadvers helyébe mindinkább klasszikus formák, hagyományos kifejezésmód, a költői hagyományokra építő fordulatok kerültek. Ennek az átalakulásnak fontos állomása volt 1938, amikor Vergilius- évet hirdettek meg, s az antik költő ez alkalomból kiadott versei közül a IX.eclogát Radnóti fordította le. A csaknem kétezer éves költemény világában Radnóti saját helyzetét ismerte fel: ott szintén háborúk dúltak, a fenyegetett költői lét jelent meg. Ezután Radnóti is eklogák írására szánta el magát.

 

Ekloga: eredete: Theokritosz ókori görög költő hexameterekben írt rövid költeményeket. Ezeket eidüllionoknak nevezték el. Ezek közül a legjobb darabok párbeszédes pásztori költemények, azaz bukolikák. A római költészetben Vergilius honosította meg a   bukolikát. Ilyen műveiből 10-et választott ki és adott ki Eclogae (szemelvények) címmel. Az utókor a bukolika helyett az ekloga szót kezdte műfaji megnevezéseként használni. A műfaj alkalmas az embertelen kor, a boldogságvágy, a veszélyhelyzet kifejezésére. Az emberi méltóságot megsemmisíteni akaró barbársággal kerül szembe a művészet és a szellem ereje.

 

Radnóti 1938-1944 között nyolc eklogát írt. A Meredek útban jelent meg első eklogája. A ciklus egy előhangból (Száll a tavasz) és nyolc eklogából áll. Ezeknek csak egy része felel meg a műfaji követelményeknek.

 

Első ecloga

1938- ban, az Ausztria megszállását közvetlenül követő napokban vagy hetekben keletkezett. Az Első ecloga vergiliusi jellegét Radnóti hangsúlyozni akarta, ezért a római költő Georgicájából vett mottót a szöveg elé. Ez a mottó a világ romlására, a bűn eluralkodására utal. Ez még igazi ekloga, egy pásztor folytat benne párbeszédet a költővel (valójában a költő két énje), hexameterben íródott. Idillként indul, majd megjelenik a csalódás, kiábrándulás. Arra a kérdésre keresi a szerző a választ, hogy mi lesz a költő sorsa ebben az irgalmatlan világban. A spanyol polgárháború áldozatait siratja Radnóti. Utal Garcia Lorca és József Attila halálára. Ebben a korban az erőszakos halál törvényszerű és természetes. Saját sorsa a tölgyfa-metaforában jelenik meg: tudja, hogy kivágják, de addig új levelet hajt. (Zsidó származása miatt halál vár rá, de az utolsó percig írni akar). Úgy véli, az ember csak a természetben találhat nyugalmat.

 

Második eclogában már csak a párbeszéd marad meg, a pásztor helyébe egy bombázó pilóta lép, verselése jambikus.

A többi vers közt olyan is akad, amiben már dialógus sincs, csak a mű címe ekloga.

Harmadik és a Negyedik ecloga kulcsmotívuma a fenyegetettség, a közelgő pusztulás.

 

Negyedik ecloga

A költő szenvedélyes szabadságvágya szólal meg. Radnóti itt már eltávolodott a vergiliusi példától, nem alkalmazta a pásztori műfaj kellékeit. Csak a párbeszédes forma és az ellenpontként megjelenő idill utal az eredeti műfaji sajátosságokra. A műben a Költő és a Hang beszélgetnek, de a párbeszédes forma valójában a költői én belső drámáját szólaltatja meg. A vers menetét a rabság és a szabadság kettőssége határozza meg. Ezek a kulcsszavak is. A szabadság az élet legfőbb értéke, de az adott történelmi valóság ettől megfosztja az embert. Ezért a költő elutasítja a világot, többre tartja az öntudatlan létezést, és ezért választja inkább a halált. A költő indulatos tiltakozásával szemben a Hang csendesen érvel az élet mellett, megpróbál bátorítást adni. A vers zárása a belső szabadság megteremtésére szólít: külső körülményeiben korlátozható az ember, de a gondolkodás, az írás szabadságát nem veszítheti el. Verselése jambikus.

 

Az Ötödik és a Hatodik ecloga töredék. Az ötödiket barátja, Bálint György elsiratására írta, de a fájdalom miatt nem tudta befejezni. Hatodik ecloga néven nem maradt fenn vers, a Töredéket szokta az utókor annak tekinteni.

 

Töredék

Címével ellentétben egyáltalán nem tűnik töredékesnek. A kiadó adta ezt a címet a műnek. A versszakok anaforás kezdésűek. A költő tudósítani akarja a következő nemzedéket saját koráról. Végig múlt idejű a vers. Precíz, tudatos leltárt olvashatunk arról a világról, ahol minden érték a visszájára fordul. A szerző csak tényeket közöl, hiányzik az ellenpont, az idill. Megjelennek a műben Arany A walesi bárdok című balladájának motívumai.

 

Hetedik ecloga

A bori táborban írt első költeménye. Tökéletesen megkomponált mű. Egyszerre szerelmes vers és korrajz. Megszólítással indul, inkább episztola lehetne a műfaja, mint ekloga. Párbeszédszerű monológ, olyan mintha a feleségével beszélne. Részletesen bemutatja fogolytáborbeli körülményeit. Ír a láger életéről, társairól és a reményről, hogy életben maradhat. A versben különböző valóságsíkok változnak: valóság és álom, tábor és otthon, jelen és múlt. A valóság a munkatábor gyötrelmes világa. Mikor mindenki elalszik, a költő Fanninak küldi a tökéletes hexametert, bizonyítva, hogy az ember minden körülmény között ember maradhat, ha itt is alkotásra képes. Az írás, az irodalomhoz való ragaszkodás az egyik utolsó életadó forrás. A másik a hűséges, vágyakozó szerelem. Radnóti a műfaji kellékek közül az időmértékességet hibátlanul tartotta, viszont az eklogáinak felében őrzött szerepszerű párbeszédről lemondott. Ám a „látod –e” , „lásd”, Látod –e drága” kérdő-felszólító ismétlései érintésközelbe varázsolják a messze lévő feleséget, és az írással szinte létrejön a virtuális, közvetlen dialógus. A nosztalgikus emlékezés mégsem enyhíti a magányt és a szenvedést, sőt emésztő vágyat kelt az otthon és a hitves után. Az ekloga alaphangja elégikus, a vergiliusi forma bukolikus idilljét végképp felváltotta az elégia, a búcsú fájdalmával átszőtt végső számvetés.

 

Nyolcadik eclogában a nagyharagú Náhum prófétát idézi meg a költő. A próféta és a költő együtt átkozzák a bűnös világot, de felcsillan a remény is, egy boldog ország eljövetelének ígérete. A biblikus motívumok feltűnése a zsidó-keresztény hagyományokra utal, szemben állva a kor zavaros eszméivel.

 

            Radnóti eklogái igazolják azt, amit a költőről barátja, Ortutay Gyula tanulmányában irt: „Hibátlan lejtésű, hibátlan erkölcsű versekkel, hibátlan emberi tartással felelt korának”.