Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Shakespeare: Rómeó és Júlia

2016.03.29

Shakespeare a reneszánsz időszakában élt és alkotott.

A reneszánsz:

1300-as és 1500-as évek közötti korszak és stílusirányzat. Az elnevezés Giorgio Vasaritól származik.

Jelentése: újjászületés, az antik görög-római kultúra újjászületése.

Társadalmi alapja a polgárság volt.

Eszmerendszere a humanizmus (emberközpontúság). Ebben az időszakban megnőtt az érdeklődés a világ, a természet, az ember iránt. Megnőtt az egyéniség szerepe, eltűnt a középkorra jellemző névtelenség.

Angliában a reneszánsz a XVI. század végén érte el fénykorát. Ekkorra Anglia Európa nagyhatalma lett, megindult a gyarmatosítás, a gazdasági, társadalmi fellendülés. A gazdasági fellendülés kedvezett a kultúra fellendülésének.

Az angol reneszánsz irodalom vezető műneme a dráma volt.

A reneszánsz dráma jellemzői: tér és idő szabad kezelése, hangulati ellentétesség, hangnemek kevertsége, tudatos szerkezettel összefogott, sűrített, mozgalmas cselekmény, árnyalt jellemrajz.

A színészek eleinte kocsmák udvarán játszottak, majd egyre több színház épült. A színházak kör vagy sokszög alakú, nyitott épületek voltak.

A színpad három részre tagolódott: az előszínpad benyúlt a nézők közé, itt játszódtak az utcai jelenetek. A hátsó színpadon játszották az épületben zajló eseményeket. A felső színpadon a magasban játszódó jeleneteket (pl.: erkélyjelenet) adták elő.

A köznép körülállta a színpadot, a jómódúak a körbefutó galérián, az erkélyeken foglaltak helyet. Mesterséges világítás nem volt, így csak nappal, leginkább kora délután játszhattak. Díszletek nem voltak, a darab bevezető sorai vagy a színészek párbeszédei jelezték a helyszínt és az időt. Függöny sem volt, a darabokat jelenetekre és nem felvonásokra tagolták. Csak férfiak játszottak, 12-16-an, saját korabeli, díszes ruhákban.

 

Shakespeare egyik legismertebb és legkedveltebb műve a

Rómeó és Júlia

A történet már az ókorban ismert volt, Xenophon is leírta. Dante Isteni színjátékában is szerepel két hasonló nevű család, s Boccaccio Dekameronjában is található hasonló történet. Shakespeare korában eredetiségen ugyanis nem azt értették, hogy az író találjon ki egy új történetet, hanem, hogy hatásosabban tudja előadni, mint elődei.

A mű keletkezési ideje: 1594-96.

Műfaja dráma, szerelmi tragédia.

Középpontjában a szerelem áll. Háromféle szerelemről olvashatunk:

  1. Rómeó – Róza: beteljesületlen, ábrándos, komikus szerelem, a fiú inkább a szerelem érzésébe szerelmes
  2. Páris – Júlia: gyakorlatias, érdekszerelem. Párist a szerelmi szenvedély hidegen hagyja, Júliával kapcsolatos terveit az apával beszéli meg.
  3. Rómeó – Júlia: igazi szerelem. Irracionális, kiszámíthatatlan, türelmetlen, vad.

A tragikum oka is maga a szerelem, a határokat nem ismerő kamasz szerelem.

A műben nem a két család ellentéte, hanem két erkölcsi rend szembenállása teremt tragikus szituációt: a fiatalok, akik az érzelmek fontosságát, a szabad párválasztást, a házastársi szerelmet és a szabadságvágyat, azaz a reneszánsz eszméit hirdetik, szembekerülnek a feudális erkölcsökkel, amit a szülők képviselnek.

A szereplők csoportosítása:

  • A reneszánsz eszmék képviselői: Rómeó, Júlia, Mercutio, Benvolio
  • A feudális rend képviselői: a Montague-szülők, a Capulet-szülők, Tybalt, Páris
  • A dajka és Lőrinc barát a két eszme között ingadozik, a herceg pedig az események felett áll.

 

A mű szerkezete:

A balsejtelmek atmoszféráját már a prológus előlegezi, s a katasztrófát a szerző a mű egész motívumrendszerével, képeivel előkészíti. A mű egészén végigvonul a szerelem és a halál összefonódása.

1. felvonás: előkészítés. A helyszín Verona. Megtudjuk, hogy két család viszálykodik egymással. A herceg halálos ítéletet ígér annak, aki újabb viszályt szít. Rómeó Rózába szerelmes. Páris megkéri Júlia kezét. Az álarcosbálon Rómeó és Júlia egymásba szeret (bonyodalom).

2. felvonás: kibontakozás. Rómeó és Júlia erkélyjelenete, majd házassága.

3. felvonás: fordulópont. A két család tagjai újból összecsapnak: meghal Mercutio, a gyilkos Tybaltot pedig maga Rómeó öli meg. Rómeót a herceg száműzi, de még mielőtt elmenne, megtörténik a nászéjszaka. A szerelmesek búcsúzása után megkezdődik a tévedések és félreértések tragédiához vezető sorozata.

4. felvonás: innen két szálon fut a cselekmény, Júlia kerül a középpontba. Júlia, hogy elkerülje esküvőjét Párissal, halottnak tetteti magát. Lőrinc barát levelet küld Rómeónak, hogy értesítse a cselről, de a hírt nem kapja meg. Rómeó Júlia halálhírére visszatér.

5. felvonás: a tragédia. Rómeó a kriptában megöli Párist, majd önmagát. A magához térő Júlia is öngyilkos lesz. A két család kibékül. Helyreáll a rend, de borzalmas árat kell fizetni érte, mindenki megbűnhődik.

 

Jellemek: Shakespeare kiváló emberismerete, nagy jellemábrázoló képessége már ebben a korai darabjában is megmutatkozik. Szereplői átlagos emberek, nincs bennük semmi rendkívüli. A szenvedély teszi őket különlegessé. Jellemváltozás csak Rómeónál és Júliánál van.

Júlia: józan, őszinte kamaszlány. Félelmei ellenére vállalja tettei következményét. A
megpróbáltatások során küzdeni és áldozni képes asszonnyá válik. Kettejük sorsát többnyire ő irányítja, ő mindig tudja, mi a teendő. Akkor érik igazi hősnővé, amikor megtudja, hogy Rómeó megölte Tybaltot. Ekkor csap benne össze a kétféle hűség: a családja iránti és az, amelyik szerelméhez kapcsolja. Szerelméért mindent vállal, még a halál veszélyét is.

Rómeó: átlagos, impulzív fiatal. Érzelmeit követi, nem tragikus alkat. Akciói a sorsszerűség irányába mutatnak, az események mindig szándékai ellenére mennek végbe. A gyors helyzetváltozások felelősségteljes felnőtté teszik. Júlia halálhírét már férfias keménységgel fogadja. A kemény elszántság, tragikus indulat jellemzi utolsó jelenetét a kriptában, itt már a nagy tragédiák hőseinek magaslatára emelkedik.

Mercutio: kulcsfigura, reneszánsz egyéniség, művelt, szellemes. Halála a cselekmény fordulópontja, a tragédiák kezdete.

Tybalt: bajkeverő, a vérszomjas gyűlölet megszállottja. Meggondolatlanul vakmerő, halála értelmetlen.

Páris: magabiztos, agresszív, koravén. Túlságosan gyakorlatias.

Dada: komikus alkat, humoros közjátékaival ellensúlyozza a tragédiát. Nyers természetesség, naiv jókedv jellemzi. Szereti Júliát, de szolgalelkűen támogatja a szülők akaratát is.

Lőrinc barát: magasztos erkölcsi elvek és távlati célok vezérlik, humanista természetbúvár, az emberi lélek ismerője.

 

A mű értelmezési lehetőségei:

  • A szerelemről, a szabad párválasztásról szól.
  • A felnőtté válás tragédiája.
  • A szülő – gyermek kapcsolat feltárása, a szeretet fontossága.

 

A dráma hangja nagyon lírai, szonettszerű. Gyakoriak a metaforák, szimbólumok, vallásos képek. Nyelvezete bravúros, gazdag szójátékokban, rímekben.