Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szabó Magda

2016.03.29

Debrecen számos irodalmi kiválóságot nevelt fel a történelem során. Ebben a városban született és itt töltötte gyermekkorát a XX. század egyik legjelentősebb magyar írónője, Szabó Magda is. Az írónő sorsának alakulását, műveinek emberi világát, eszmerendszerét Debrecenbe lehet visszavezetni.

 

            Számára sokkal többet jelentett Debrecen egy városnál – szenvedélyesen szerette, rajongott érte, mítoszt teremtett körülötte.

Debrecenről írta a Kiálts város! című drámáját, Csokonai születésének 200. évfordulójára. Arról a városról írt, amely felnevelte, elűzte, majd újra befogadta a költőt. De ennek a darabban semmi nyoma. Úgy szól Csokonairól az írónő, hogy a városról beszél, a megtartó erőről, a debreceniségről, ahogyan Debrecen kőfalak nélkül, furfanggal, pénzzel, polgárainak szigorú hitével védte önmagát és népét három hatalom és két vallás ütközőpontján. A műnek csak annyiban van köze Csokonaihoz, hogy a költő sorsa párhuzamba állítható a drámában szereplő Borzán Gáspár sorsával. Szabó Magda szerint ugyanis Debrecen nagy problémája, hogy mindig veszni hagyta, vagy elűzte az értékes embereket.

 

            A cím idézet a Bibliából, Ézsaiás könyvének 14. részében található.

            A dráma 1604 októberében, a Bocskai-szabadságharc kitörése után játszódik. Két okból választotta az írónő ezt a kort: az egyik, hogy rekonstruálni akarja a város történelmét, a másik, hogy felhívja a ma élők figyelmét arra, hogy vajon honnan erednek a furcsa debreceni utcanevek: a Kandia vagy a Borzán Gáspár utca.

Debrecen sziget:

-  egyrészt földrajzilag, hiszen három hatalom – a Török Hódoltság, a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség- között található, mindháromnak adózik,

- másrészt vallásilag: menedék a kálvinisták számára.

Szabó Magda a kálvinizmus kettősségét mutatja meg: a haladó szellemű várost, ami kulturális központ, az üldözöttek menedéke, ugyanakkor merev, könyörtelen és rideg is. A vallási toleranciát csak hirdetik, de nem gyakorolják. Ezt a puritán, merev világot a színpadkép is tükrözi: minden dísztelen, fekete és fehér.

 

            A darab egy kérdéssel indul: Ki ölte meg Borzán Gáspárt? Erről vitatkozik az előjátékban Ahmed, a török szultán, Rudolf magyar és II. Fülöp spanyol király, Bocskai, Kálvin és Belgiojoso szelleme. Abban megegyeznek, hogy bár nem is ismerték, de mindannyian felelősek Borzán Gáspár haláláért.

A jelenet nagy hasonlóságot mutat egyébként Bernard Shaw Szent Johanna című művének utójátékával.

 

            Borzán Gáspár Debrecen új esküdtbírája és egyben a főbíró, Gál Nagy István, Eszter nevű lányának jegyese. Mindez a dráma előkészítésében derül ki. Azt is megtudjuk, hogy Jorjosz Sztavriász görög kereskedő szeretne letelepedni a városban, de mivel Debrecenben csak kálvinista lehet polgár, a főbíró elutasítja.

Eszter nagyon várja a másnapra kitűzött esküvőjét, hiszen már többször elmaradt a várost sújtó vészhelyzetek miatt.

            A bonyodalmat az jelenti, amikor megérkezik a vesztett álmosdi csatából visszavonuló Belgiojoso követe, hogy megsarcolja a várost.

            A dráma kibontakozásában a város igyekszik összegyűjteni a kért pénzt és az élelmet, de a sarcot csak akkor tudják kifizetni, ha Sztavriász segítségét kérik. A kereskedő cserébe ismét azt kéri, hogy letelepedhessen Debrecenben, de ezt megtagadják tőle, így nem segít. Sőt megvádolja a debrecenieket, hogy semmivel sem különbek, mint a pápisták, azaz a katolikusok.

Amikor kiderül, hogy a királyi sereg túszként magával vitte Borzán Gáspárt, a főbíró megváltoztatja a döntését és engedi Sztavriász letelepedését. Ezzel kivívja az egyházat vezető Hodászi Lukács pap és az addig mindenben mellette álló anyja haragját is. Egyedül Eszter örül, hiszen a döntésben apja szeretetének bizonyítékát látja. Gál Nagy azonban nem lánya miatti szeretetből döntött így, hanem a város polgára iránti felelősségből. Ahogy Gál Nagyné már korábban megjegyezte, Gál Nagy István mindig is rossz férj és apa volt, de jó főbíró. „Mit számít más? A város számít. Csak a város.” De azzal, hogy egy máshitűt engedett letelepedni, megsértette az egyházat és felháborította Istent. De Gál Nagy István főbíró számára Debrecen az isten.

            A főbíró áldozatvállalása azonban hiábavalóvá válik, mikor a történet tetőpontján megérkezik Bocskai követe, aki megtiltja, hogy bármilyen módon támogassák a királyi sereget, különben felégetik a várost. Tehát nem fizethetik ki a sarcot. Gál Nagynak döntenie kell: tizenkétezer vagy egy. Feláldozza tehát Borzán Gáspárt, hogy megmenthesse a város tizenkétezer lakosát.

 

            A mű legnagyobb áldozata Borzán Gáspár, a város és a történelem áldozata. De ő meg sem jelenik a drámában, szinte semmit sem tudunk meg róla. Nem választja, csak elszenvedi sorsát. Nem ő a főszereplő, hanem a főbíró, Gál Nagy István. A főbíró becsületes, meggondolt, keménykezű, puritán ember, aki mindennél fontosabbnak tartja városát. Csaknem mindenkivel összeütközésbe kerül, még saját magával is, hiszen odáig jut, hogy mind hitében, mind hivatalában, mind emberségében keresztút előtt áll, választania és döntenie kell, miként folytathatja életét.

           

            Szabó Magda a főbíróban, Gál Nagy Istvánban azt az eszmét mutatja be, amire Debrecenben a szülei, iskolái és maga a város tanították: az életet minden pillanatában vállalnunk kell. Akármilyen megpróbáltatással néz szembe az ember, nem szabad meghátrálnia.

Ennél nagyobb emléket nem is állíthatott volna az írónő szeretett városának, mint a Kiálts város! című művet.